Események

BÁZISISKOLA AVATÁSOK

(2007-10-26)

Ezt követően a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elnöke az Ifjúsági Vöröskereszt Bázisiskolájává avatta a balatonföldvári, Gróf Széchenyi Imre Általános Iskolát is.

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 2001-ben indította el Bázisiskola programját 20 általános iskola részvételével. Az azóta eltelt időben az iskolák száma megsokszorozódott. Mára több mint 150 általános és középiskola tagja országszerte e programnak, melynek lényege, hogy az iskolai nevelésben kiemelt szerephez jussanak a vöröskereszt tevékenységével rokon ismeretek. Ez azt jelenti, hogy a programban résztvevő iskolák tanulói egyrészt szabadidejükben els?segélynyújtást tanulnak, rendszeres véradók, illetve azt, hogy az iskola szellemiségéből adódóan természetessé válnak számukra olyan korszerű, életmódbeli magatartásformák, amelyek nem csak egészségük megőrzésében, hanem felelősségteljes közösségi szerepvállalásukban is kulcsfontosságúak. Elnevezésük arra is utal, hogy ezen iskolák a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tagjainak és önkénteseinek fontos pillérei, és ezért a szervezet nagy becsben tartja mindnyájukat. A programhoz természetesen bármely iskola csatlakozhat a pályázati adatlap kitöltésével. A közelmúltban az egész ország megismerhette a Vöröskeresztes Bázisiskolákat, hiszen Charles Simonyi, az első magyar származású űrturista budapesti látogatásán személyesen jutalmazta meg azoknak a Bázisiskoláknak a diákjait, akik kiemelkedő egyedi teljesítményt nyújtottak a Magyar Vöröskereszt által meghirdetett rajzpályázaton. B?vebb információ a Bázisiskola programról és a letölthető jelentkezési lap a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honlapján a www.mivk.hu weboldalon található.

 

A kategória további hírei

Teljes hírarchívum

Következő véradás

már.

28

csütörtök

  • 8636 Balatonszemes, Árnyas fasor 1. - 14:00-17:00
    Hotel Szindbád

Ezt követő időpont:
Április 02. (kedd)

  • 8655 Som, Kossuth L. u. 5. - 14:00-16:30
    Közösségi Ház

Adj vért, és ments meg 3 életet! »

Széchenyi 2020