Hírek

A Balatonon nyaraltak intézményünk gondozottjai

(2012-10-02)

A kirándulás kezdeményezői intézményünk gondozottai voltak. A gondozottak szerettek volna pár napot a Balatonon tölteni, mivel akad közöttük olyan is, aki még soha nem volt pihenés céljából távol otthonától, szüleitől. Kezdeményezésük meghallgatásra talált, úgy gondoltuk, egy élményekben gazdag együtt töltött hét hosszú távon kedvezően hat rájuk, a csapat összetartására és a hozzátartozókra is egyaránt.

2012. 08. 27-én reggel 9 óra 30 perckor indult a csapat egyik része busszal Balatonlellére a Magyar Vöröskereszt üdülőjébe, a csapat másik fele a Vöröskereszt dolgozóinak segítségével érkezett. A nyaralók számára az élelemhez szükséges alapanyagokat és az innivalót a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete biztosította.

Minden tárgyi feltételt megkaptunk egy vidám, csapat-összekovácsoló, napos, felhőtlen nyaraláshoz.

Délelőtt 11 óra 30 percre mindenki megérkezett a lellei üdülőbe, s elfoglalhattuk a kényelmes szobákat. A nyaraló szépen rendezett, tisztán tartott, jól felszerelt, és kellemes környezetével, valamint az üdülő gondnokának szeretetével várt minket. Ezek mind és a Balaton közelsége ideális helyszínt nyújtott egy szép nyári hét eltöltéséhez.

A hét folyamán a gondozottak többször is tudtak pancsolni, úszkálni, labdázni a kellemes, 27-28 oC hőmérsékletű Balatonban.  Aki passzív pihenésre vágyott, az a puha plédeken, matracokon hűsölt, szundított, vagy beszélgetett az árnyékban.
„Aki éhes volt, fakanalat ragadott" és segített a főzésben. Az ételek elkészítésében mindenki segített, és együttes erővel került finom, ízletes meleg étel többször is az asztalra. Volt lángos, spagetti, paprikás krumpli, gyros (amit egy igazi szakács készített el nekünk), s mi szem szájnak ingere. A jól lehűtött szörpökből sem volt hiány.

Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a szép, vidám héten. A hétfői napon a közös főzés és étkezés után felderítettük a környéket, és sétáltunk egy nagyot. A keddi és csütörtöki napon a strandolásé volt a főszerep. Szerdán nagy volt a meglepetés, mikor hajóra szálltunk, és átkeltünk a túlpartra, és együtt gyönyörködhettünk Badacsony szépségeiben. Pénteken a csomagolással és a búcsúzással telt az időnk. Augusztus 31-én 13 óra 30 perckor érkezett vissza a csoport minden tagja (tele élményekkel) a tabi Fogyatékkal Élők Nappali Intézményébe, vagyis „haza".

A kirándulás, az együttes élmény összetartó erőt jelent a közösségek számára. Gondozottaink ma is szívesen emlegetik a balatoni nyaralást, felejthetetlen emlék lesz ez mindannyiunk számára. Az  jóízű beszélgetések, a közös főzés, pancsolás, hajózás, séta, tánc, egymás segítése erősítette a csapatot és a szeretetünket egymás iránt.

Az ide járó fogyatékkal élő személyek többségének nem nyílik lehetősége nyaralni, kirándulni, számukra a nyár csupán egy meleg évszak. Ezen a héten intézményünk ellátottjainak egy életre szóló nyaralásra volt lehetősége a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének jóvoltából.

Reméljük, hogy az elkövetkezendő években is lesz hasonló lehetőségünk, hogy a halmozottan hátrányos szociális élettérből érkező fogyatékkal élő embereket továbbra is ehhez hasonló pozitív tapasztalatokhoz, élményekhez juttathassuk, melyekre jó szívvel gondolnak vissza akár egész életen át.

 

Kapcsolódó képek:

11 22 33 44 55 66

A kategória további hírei

Teljes hírarchívum

Következő véradás

ápr.

22

hétfő

  • 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 48. - 14:00-16:30
    Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium

Ezt követő időpont:
Április 23. (kedd)

  • 7500 Nagyatád, Dózsa György u. 13. - 09:30-15:00
    KSZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium
  • 8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u 201/D. - 12:00-14:30
    Suprajit Hungary Kft.

Adj vért, és ments meg 3 életet! »

Széchenyi 2020