Rólunk írták

Új élet negyedmilliárdért

(2007-08-23)

Somogyi Hírlap  2007. augusztus 23. Vas András

Kétszázötvenöt millió forintból épült hajléktalanszállót nyitottak meg Kaposváron. A Magyar Vöröskereszt jórészt pályázati pénzekből finanszírozta a beruházást, melynek köszönhetően száz kaposvári otthontalan kerülhet megfelelő körülmények közé.

 

– Azt mesélik, kulturált fürdő és vécék vannak – néz ránk kérdőn a nagybajuszú hatvanas, majd amikor megerősítjük értesülését, elmosolyodik. – Ez a lényeg! A higiénia!
– Jaj, de izgatott lettem! – pillant fel a sakktábla mellől blazírt arccal egy fiatal férfi. – Komolyan ezért jöttek? Néhány nagyfejű kivonul egy épületbe, erre minket is megrohan a sajtó? Besza...k...
– Csak húzd le magad után – röhög fel higiéniát emlegető kollégája.
Kell némi idő, míg elül a vidámság, ám a hajléktalanokat, még ha nem is akarják kimutatni, láthatóan érdekli, mi vár rájuk a légvonalban alig néhány száz méternyire lévő, de az elmondások alapján esetleg egy más világot jelentő épületben.

– Ha igaz, amit terjesztenek róla, nagyon zsír – jegyzi meg elégedetten egy másik fiatal. – Kilencvenhat óta élek az utcán, rengeteg szállón megfordultam, de ilyen körülmények sehol sem voltak. Műanyag nyílászárók!? Termoplán ablakok!? – hitetlenkedik tovább, majd hirtelen témát vált. – Most volt a megnyitó? A Szita Karcsi is ott volt? Bólintunk. Kaposvár polgármestere mellett Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter, Göndöcs Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt alelnöke és Sótonyi Tiborné, a szervezet megyei igazgatója avatta fel az 1200 négyzetméteres épületet, mely 255 millió forintos beruházás keretében – ebből 240 millió forint pályázati támogatás – vált alkalmassá majdani feladatainak ellátására.

 

– A kilencvenes évek elején a sajátos nagyvárosi probléma elérte Kaposvárt is, megjelentek a hajléktalanok – mondta Szita Károly. – Egy felvonulási épületből tudtunk számukra szállót kialakítani, majd fokozatosan bevontuk ellátásukba a civil szervezeteket is. A közös munka eredménye az új szálló. A következő lépés, hogy minél többüknek tudjunk munkát, értelmes elfoglaltságot adni.

– A hajléktalanok társtalanok és céltalanok – jelentette ki Lamperth Mónika. – Ahhoz kell nekik a támogatás, hogy visszataláljanak a valódi élethez. S ez a hely ebben hatalmas segítség lehet.
A Nyitott kapu hajléktalan gondozási központ engedélyei jelenleg nappali ellátásra szólnak, de remélhetőleg a későbbiekben az éjszakai szállóként is működhet majd. Ha így lesz, a kaposvári otthontalanok számára is értelmezhető lesz a Vöröskereszt jelmondata: Emberi méltóságot mindenkinek. Persze ehhez ők is kellenek...

 

 

A kategória további hírei

Teljes hírarchívum

Következő véradás

ápr.

22

hétfő

  • 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 48. - 14:00-16:30
    Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium

Ezt követő időpont:
Április 23. (kedd)

  • 7500 Nagyatád, Dózsa György u. 13. - 09:30-15:00
    KSZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium
  • 8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u 201/D. - 12:00-14:30
    Suprajit Hungary Kft.

Adj vért, és ments meg 3 életet! »

Széchenyi 2020