Hírek

Kirándultak az intézménylakók

(2010-08-26)

A hagyományoknak megfelelően a 2010-es nyáron is utazhattak élményekben gazdag kirándulásra a nagyatádi Családok Átmeneti Otthonának felnőtt és gyermek lakói.

A CSÁO minden esztendőben, olykor évente többször is elviszi lakóit egy-egy érdekesebb helyre, ahol a gyerekek és szüleik újabb élményekkel gazdagodhatnak. A krízishelyzetben lévő családok legnagyobb része, ha nem lenne az Otthon lakója, minden bizonnyal nem juthatna el ezekre a helyekre. Az idei nyár egyik tetőpontja a CSÁO-lakók számára a patcai Katica-tanyára szervezett túra volt. Augusztus elején 20 fővel vágott neki az intézmény dolgozói kollektívája az utazásnak. A legtöbb kisgyermeknek újak voltak az állatokkal szerzett tapasztalatok. A somogy megyei község mindössze 80 állandó lakóval rendelkezik, a Katica-tanya viszont az egyik legvonzóbb idegenforgalmi és túra-célpont Kaposvár környékén. A nagyatádi intézmény kis lakói itt nagyon élvezték a vidéki élet szépségeit. Kipróbálhatták a mezőgazdasági járműveket, játszhattak a játszótereken, a háziállatokkal barátkoztak. A Katica-tanyának ez már nem az első találkozása a Vöröskereszttel, hiszen 2006-ban rendezett itt kihelyezett ülést az akkori Országos Ifjúsági Tanács, és meglátogatta a központot a Somogy megyei szervezet ifjúsági vezetőképző táborának csapata is. Már az intézményeink sem maradnak ki a sorból, hiszen mostantól a CSÁO lakói is hálás szívvel gondolhatnak az itt eltöltött napra.

 

Kapcsolódó képek:

tábla 005.jpgtábla 005.jpg tábla 008.jpgtábla 008.jpg tábla 119.jpgtábla 119.jpg tábla 123.jpgtábla 123.jpg

A kategória további hírei

Teljes hírarchívum

Következő véradás

feb.

07

kedd

  • Somogymeggyes, Állomás u. 3. - 16.30-18.00
    Kultúrház
  • Tab, Kossuth u. 86. - 10.00-16.00
    Művelődési Központ
  • Kaposvár, Gr. Apponyi u. 16. - minden kedden
    Vérellátó Állomás
  • Nagyatád, Bajcsy-Zs. u. 1. - minden kedden
    Vérellátó Állomás
  • Kaposvár, Gr. Apponyi u. 16. - minden hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken
    Vérellátó Állomás

Adj vért, és ments meg 3 életet! »