Hírek

Elsősegélyt tanulhattak a csurgói Eötvös tanulói

(2011-03-03)

A csurgói Eötvös József Általános Iskola évek óta nagy lelkesedéssel vesz részt az elsősegélynyújtó-versenyeken. Az idei esztendőben a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetével karöltve úgy gondolták: azoknak is meg kéne mutatni az alapokat, akik még nem járnak szakkörre.

 Az iskola apraja-nagyja összegyűlt a sportcsarnokban, ahol a Vöröskereszt dolgozói és önkéntesei tartottak bemutatót. A fiatalok az előadást követően ki is próbálhatták magukat hasonló helyzetek ellátásben, ezen kívül pedig kisebb ajándékokért tesztet is tölthettek. A bemutató célja az volt, hogy minél többen ismerják fel: az elsősegélynyújtás életet menthet, ráadásul egy nagyszerű közösséget is lehet a szervezeten belül találni. A tervek szerint a Vöröskereszt Somogy megye más területein is hasonló bemutatókkal próbálja bevonni, illetve oktatni a fiatalokat.

Kapcsolódó képek:

2.jpg2.jpg 3.jpg3.jpg 4.jpg4.jpg 6.jpg6.jpg

A kategória további hírei

Felhívás (2013-02-15)
 
Teljes hírarchívum

Következő véradás

ápr.

17

péntek

  • 7400 Kaposvár, Berzsenyi Dániel u. 1-3. - 13:00-16:00
    Kaposvár Plaza

Ezt követő időpont:
Április 20. (hétfő)

  • 8718 Tapsony, Széchenyi tér 15. - 09:00-12:00
    Művelődési Ház
  • 8719 Böhönye, Fő utca 47. - 13:30-16:00
    Községi Könyvtár és Művelődési Ház

Adj vért, és ments meg 3 életet! »

Széchenyi Terv Plusz Széchenyi 2020