Ügyfél- fogadás
| Hétfő: | 9-12 |
| Kedd: | 13-16 |
| Szerda: | 9-12, 13-16 |
| Csütörtök: | 9-12 |
Vegye fel a kapcsolatot velünk
Hírek
Véradók Napja
(2011-11-15)
A Magyar Vöröskereszt minden esztendőben megünnepli a Véradók Napját. Az idei évben az országos, központi ünnepséget november 25-én, a Somogy megyei rendezvényt december 2-án tartjuk.
1957. november 27-én adományozott a Magyar Vöröskereszt először kitüntetéseket a sokszoros önkéntes véradóknak. Ennek emlékére a szervezet VII. Kongresszusa azzal a javaslattal élt 1987-ben, hogy ünnepeljük minden évben november 27-én a magyar Véradók Napját. Így történik ez 2011-ben is. A jeles naphoz kapcsolódóan november 25-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központjának dísztermében az országos, központi ünnepséget rendezik, majd 2011. december 2-án Kaposváron a Somogy megyei kitüntetettek is átvehetik elismerésüket. A hagyományoknak megfelelően a megyei rendezvényen az 50-szeres vagy többszörös véradók vehetnek át jutalmat (az idei ünnepségen összesen 108-an), és köszöntjük a legeredményesebb és legrégebb óta dolgozó önkéntes véradószervezőket, valamint a legsikeresebb hivatásos munkatársat is. Idén a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete több mint 10 cégnek is kifejezi köszönetét a véradó-mozgalom támogatásáért.
A kategória további hírei
Következő véradás
feb.
23
csütörtök
- Bolhó, Szabadság tér 8. - 10.00-12.00
Művelődési Ház - Gyékényes, Szabadság tér 10. - 13.00-16.00
Művelődési Ház - Kaposvár, Baross G. u. 19. - 10.00-14.00
Kinizsi Élelmiszeripari SZKI. - Vizvár, Szent István u. - 13.00-16.00
Általános Iskola - Kaposvár, Gr. Apponyi u. 16. - minden kedden
Vérellátó Állomás - Nagyatád, Bajcsy-Zs. u. 1. - minden kedden
Vérellátó Állomás - Kaposvár, Gr. Apponyi u. 16. - minden hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken
Vérellátó Állomás